KissKépesKaleidoszkóp

Kiss Tamás

Kiss Tamás 1982-ben érettségizett iskolánk matematika tagozatán.

Felsőfokú tanulmányai után Budapest Városépítési Tervező Vállalatnál dolgozott, majd 1995-ben megalakította saját vállalkozását a Vetlanda kft-t, mely azóta is meghatározó szereplője az alumínium szerkezetű üvegezett homlokzati piacnak. Számos szakmai elismerés birtokosa, melyek közül egyik utolsó a 2010 áprilisában megszerzett Építőipari Nívódíj, melyet a Philip Morris magyarországi központjának üveg homlokzati függönyfaláért vehettek át.

Kortárs műgyűjteménye mára majd kétszáz festményt, digitális printet, fotót és szobrot tartalmaz, jelentős hazai és külföldi – legfőképp francia – mesterektől. A legismertebb hazai alkotók – Bak Imre, Deim Pál, Nadler István, Mulasics László – ugyanúgy megtalálhatók a kollekcióban, mint a feltörekvő fiatalok: Mayer Hella, Király Gábor, Csathó József, Töttös Kata is.

Az országosan ismert veszprémi alkotók – Csiszér Zsuzsi, és Szotyory László – szintén több művel is szerepelnek nála.

Mára egyre erőteljesebb a nemzetközi vonal kezd kialakulni: a Párizsban alkotó – 10 éve elhunyt – Rozsda Endre, a szintén Párizsban élő Aatoth Franyo mellett, Francois Gilot, Ray Monde, Jacques Flechemuller, Mathias Schauwecker részvételével.

Jelen kiállítás anyaga érzelmi válogatás eredménye, a gyűjtő legkedvesebb darabjai, melyet kimondottan a mai Lovassys diákoknak ajánl figyelmébe. 

Kiállításmegnyitó: 2011. május 10. (kedd) 17 óra

A kiállításmegnyitón való részvételhez regisztráció nem szükséges.


KissKépesKaleidoszkóp – a szép, a forma, a látás; ebből a három szóból tevődik össze a görög eredetű név, és amit jelent, azt látjuk a falakon és a térben, körülöttünk is, és ezáltal válunk magunk is, az eredeti jelentés szerint, „szép formákat nézővé”. Mint maga a gyűjtő, Kiss Tamás is, aki naponta látja, gyűjti maga köré ezeket a formákat és színfoltokat, hogy általuk maga is e színes világ (kavalkád) részese legyen.

Szó szerint – ha banálisak akarunk lenni – színt vinni világába, de leginkább mozgalmasságot, sokszínűséget vinni a hétköznapok és az általa művelt mérnöki munka rendjébe, szigorú rendszerébe. Precizitást és matematikai, logikai számítást, kombinálást kíván munkája, mely egyben hivatása és így hitvallása is: ezért sem olyan fekete-fehér a kép (miként a tárlaton sem).

A dolgok, tudjuk, színes, kaleidoszkópszerű világunkban egymásra hatnak, olykor rendszertelennek tűnően kavarognak, egymásba folynak és különválnak – a lényeg és eredmény mégis egy rendszer harmóniája lesz, melyet végül egy bizonyos távolabbi szemszögből szemlélve alkotnak. Persze végeredmény, ha úgy vesszük, sosincs, mert örök körforgásról van szó. És eszerint az egymásra-hatás szerint ez a rend is beleszól a képgyűjtésbe, mely jó pár éve foglalkoztatja a gyűjtőt: látszólag szertelen az összkép. Heterogén, sokszínű, mert számára így izgalmas, ám mégis struktúrává, architektúrává épül össze, hogy saját szakzsargonját használjuk.

A karakteres, sőt, nem túlzás, karizmatikus művek – legyenek bár geometrikusak, vonalak dominálta, kiszámítottnak ható struktúrák, vagy épp üde és feltűnő, kifejező színfoltok és erőteljes felület által harsogó, „szenvedélyesebb” művek – rokonok a tekintetben, hogy sajátos arculatot hordoznak, mutatnak. Alkotójukét, aki bár következetesen önmagát kifejezve, személyiségét, tehetségét vetíti e művekbe, mégis változatos, megunhatatlan korszakokat és sorozatokat alkot, és gyűjtőjükét is, aki személyiségének megfelelően kiválasztja, és itt bemutatja őket, vagyis egy részüket. Ez a rész, szelet, kaleidoszkóp-karéj viszont tökéletesen leképezi, képviseli kollekcióját.

A nagynevű hazai mesterek – Bak Imre, Nádler István –, a külföldön élő magyar művészek, mint a párizsi aatoth franyo, vagy a külföldön elismertek, mint Jacques Flèchemuller. És a fiatal, de már neves alkotók, mint Csiszér Zsuzsi körülöttünk kavargó színfoltjai és vonalai. Az építész-barát, egyben festő-grafikus, Kiss Tamás gyűjtésének origóját és kezdeti gerjesztőjét jelentő M. Miltényi Miklós, munkájával szó szerint is az origóban, a térben – külön-külön látványszemcséket, szeleteket alkotnak, együttesen pedig összeállnak e színes szép kerekké, egy kis, de teljes tárlattá. A műgyűjtés kezdete – az említett Miltényi és a szakmai háttér, a Várfok Galéria meghatározottsága  – és folyamata, a gyűjtő önálló döntései és fejlődése, vagyis a veleje, szebb szóval esszenciája élvezhető most itt – vége pedig nincs, nem lesz, mint tudjuk.

 

Budapest, 2011. április                                                         Iványi Bianca - művészettörténész


Csiszér Zsuzsi: Nők a fólia mögött 

 

Forrás: Borsa.hu

 

Csiszér Zsuzsi festőművész a Várfok Galériában évente rendez kiállítást. Munkáit az interneten és külföldön is lehet látni, de egy-egy képe komoly gyűjtők falán is ott lóg. Csiszér Zsuzsi ma kétgyermekes anyuka, aki jógázni jár, de saját elmondása szerint valaha minden buliban ott volt a fővárosban.

Csiszér ZsuzsiBorsa: Veszprémben, a művelődési központban volt az első kiállításod. Most, húsz évvel később a Tallini Magyar Intézet mutatja be a Patrik látja repülni a gömböket című kiállításodat.
 

Csiszér Zsuzsi: Tavaly Berlinben és Párizsban is volt kiállításom. A Patrik látja repülni a gömböket egy 2006-os munkám, és akkor kezdtem el nagy arcokat festeni. Ez a korszakom egyébként a mai napig tart, csak most már kicsit finomítottam rajta.

Húsz év alatt mi változott a festészetedben?
- Azt vártam, hogy több mindent meg tudok valósítani abból, ami eszembe jut, és most reszketek, hogy maradjon elég idő az ötletekre. Mindig úgy járok, hogy van egy gondolatom, de közben bejön egy fontosabb dolog, ami kapcsolódik egy régebbi ötlethez, akkor azon kezdek el pörögni, a másikat félreteszem, mert attól még a gondolat jó volt, aztán a félretett dolgok csak gyülekeznek, és ez idegesítő. Mindig érdekel valami, most például jógázom, és nem értem, miért nem kezdtem el már tizenöt éve.

 

Hogyan találkoztál a jógával?
- Közös kiállításom volt egy festőnővel, aki elmondta, hogy jógaiskolát fog nyitni. Ősszel kipróbáltam egy órát, és amellett, hogy jólesett a mozgás, azt is élveztem, hogy társaságban vagyok, mert egyébként a nap nagy részében otthon festek tök egyedül. Meg egy kétgyerekes anyuka eléggé szűk mozgásteret alkot saját magának, sokszor nem is tud mást csinálni, csak a gyerek és a munka között mozog. A jóga el is gondolkoztat, például ott a fejenállás, ami hülyeség, értelmetlen, mert nem természetes, de mégis valahogy kiteljesíti és összegzi a test belső energiáit. Az egész öngyógyítás is: ha a tested, az izmaid rendben vannak, akkor reménykedhetsz benne, hogy majd belül is helyreáll a rend. Nekem pedig elég kaotikus a belsőm, évekig hol itt voltam, hol ott, de nem találtam meg az egyensúlyt. Így most könnyebb.

Már közgyűjteményben is vannak műveid. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bement a kiállításodra valaki, és közölte, hogy egy múzeumnak szeretné megvenni ezt vagy azt a képet?
- Pontosan. De amikor az Ericsson Galériában volt kiállításom, akkor megkérdezték, hogy meg tudok-e válni egy bizonyos képemtől, én meg természetesen azt mondtam, hogy igen.

Lenne olyan is, amelyiktől nem tudnál megválni?
- Nem, olyan nincs. Ha olyan helyre kerül, ahol sokan láthatják, és még szeretem is azt a képet (mert azért nem mindegyiket szeretem), akkor szívesen veszem, hogy oda kerül. Sokkal jobb annál, mintha unásig látnám a saját műtermemben.

 

Van olyan képed, amit mondjuk megutálsz munka közben?
- A festészet nagyon érdekes, mert nemcsak az a lényeg hogy az általam kívánt körülbelüli maximumot megfessem, hanem van egy misztikus oldala is. Van olyan kép, aminek aurája van, amelyik elkezd élni, sőt, még befolyásol is: jó vagy rossz energiákat közvetít. Van olyan kép, amelyik hiába tök jó, de egyszerűen nem tudok ránézni, el kell tennem, mert amikor dolgoztam vele, karamboloztam. Ilyen szférái is vannak egy-egy képnek – ezeket sokszor átfestem, átalakítom.

Nagy szónak érezted, amikor az első képed közgyűjteménybe került?
- Persze, először minden nagy szó, de aztán elkezd az embernek a hiúsága felülkerekedni, és akkor el is fogadod, hogy amit csinálsz, az jó. Ilyenkor szokott jönni a rossz kritika. De ez természetes, és ami pillanatnyilag rossznak tűnik, abból biztos tanulok valamit. A mai művészeknek ott van például a média és még sok csatorna, ami támogatni és rontani is tudja a helyzetet, ami mentén el lehet sodródni, de vissza is lehet kerülni az adott szituációba. Ilyenek lehetnek a téves gondolatok, a téves utak vagy a hiúság. De közben meg kell tartanod magadban azt, amiért az egészet elkezdted, ami a lényeg: hogy ez csak egy eszköz, ez nem lehet a cél.

Nálad mi a lényeg? Az, amit a blogodban írtál, hogy "másoknak is áramlási utakat nyitok"?
- Lehet, hogy nem is tudom, mi a lényeg. A blogomban egyébként olyan kérdéseket vetek fel, amelyekről az emberek nem is gondolnák, hogy kérdések lehetnek. A választ persze nem tudom, én csak kérdéseket próbálok feltenni. Ez is csak egy játék - olyan, mint a festés. Nekem mindig akkor lesznek jók a képeim, amikor nem gondolom olyan véresen komolyan, hanem játszom. Ha túlságosan belegondolok, megbénulok a felelősségtől, hogy mit, miért, mikor és hogyan csinálok. Valami ilyesmi a tanítás is.

 

És a Children's art works project?
- Ez egy olyan projekt, ahol valami játéknak indul, és a végén komoly munka lesz belőle. Észrevettem, hogy a gyerekeim, amikor nem figyelnek különösebben semmire, hanem csak ülnek az asztalnál, akkor is alkotnak: pakolgatják a tányérokat, aztán a poharat is beleteszik a "képbe", és adnak neki egy címet. Ahogy nőnek, ezek a képeik is változnak, és azáltal is, hogy én figyelem őket, és meg is mondom nekik, hogy tetszik, sőt van, hogy le is fényképezem. Figyelem, hogyan jön létre az alkotási folyamat. Ez egyébként nem egy különleges dolog, csak általában nem figyelünk rá oda, hogy a gyerek hogyan öntötte körbe a cukrot a szalvétára unalomból, csak gépiesen összepakolunk, pedig ez az ő kis világa volt ott, a tányérban. Sajnos később az oviban, a suliban a sok egyforma sisakos hóember miatt könnyen elveszhet ez a kreativitás. A projekt ezekről az őszinte gyermeki munkákról szól, a művészek is kaphatnak tőlük ihletet.

A gyerekeidet tudatosan terelgeted a művészet felé?
- Eszem ágában sincs! Ez csak egy játék. Sokszor inkább nem is mondok semmit a rajzaikra, mert nem szeretném őket befolyásolni, hagyom, hadd csinálják, amit akarnak. Én kislányként például utáltam színezni, tök értelmetlen, felesleges dolognak tartottam, csak koptatom a ceruzát, és kész. De a színezőt sem tiltom le otthon, mert az is jó valamire: már az elsős tankönyvükben is van színezés, hogy megszokják az apró kis mozdulatokat, amik később az íráshoz kellenek majd.

A férjed zenével foglalkozik, te festesz. A gyerekeitek örökölték a művészi érzéket?
- Még korai lenne megmondani. A nagyobbik lányunk hatéves, ő táncol, balettozik, nem tud egy helyben megülni. A kicsi pedig négyéves, ő inkább ül a sarokban és rajzol.

 

Azt írtad a blogodban, hogy vannak, akik elutasítóan kezelik a festészetet. Pontosan mire gondoltál?
- Mindig más műfaj kerül előtérbe. Most nagy divat a fotózás, de például a Saatchi Galéria Londonban kitalálta, hogy a festészetet hozzuk vissza a köztudatba. El tudom hinni, hogy a festészet valakinek a szemében ódon, elavult műfaj lehet, annyi új dolog van, annyi mindenben lehet már kommunikálni. De én úgy gondolom, hogy a graffitiművész, a festőművész, a konceptuális művész, a public art művész, a médiaművész stb. elférnek egymás mellett, mindegyik fontos.

Foglalkoztál már zenei témákkal, a természettel vagy az álmokkal. Most min dolgozol?
- A zenét mindig fontosnak tartottam, hiszen régen DJ-ztem is. Ebből mára annyi maradt, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy a kiállításmegnyitómon élő zene legyen. Ma az izgat, hogy mi van a dolgok mögött. Maga a kérdésfeltevés is izgalmas, sokszor ironikusan tépem ki a felületeket a környezetükből. De a kérdés rám is vonatkozik, a téma mindig egy kicsit én is vagyok. És mostanában foglalkoztat a csomagolás, a műanyag is. Nőket ábrázolok fólia mögött, ami – mint egy fátyol vagy egy függöny – titkot rejt, ahogyan mindannyian titkolunk valamit, még saját magunk előtt is.

 


Fábián Juli

 

Fábián JUliFábián Julianna 1980. július 9-én született Budapesten. Zenei tanulmányait a Petőfi Sándor Általános Iskola Ének-Zene tagozatán alapozta meg, ahol klasszikus zongorát is tanult. Később a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, mellyel párhuzamosan (2001-2003.) az Etűd Zeneiskolában sajátította el a jazzének alapjait – tanárai Munkácsi Bea és Winand Gábor voltak.
Két év énektanulás után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára -Berki Tamás tanítványaként -, ahol 2007-ben sikeresen diplomát szerzett.

 

Az elmúlt években számos formáció tagja volt – az elektronikus zenét játszó Erik Sumo Band, saját jazz kvartettje - a Just In Time, és a Téli Márta művészeti vezetésével indult, öt jazzénekesnőből és négytagú zenekarukból álló formáció - a Jazzjet - énekesnőjeként. Emellett öt évig volt az elektronikus nu-jazz - drum and bass zenekar, a Barabás Lőrinc Eklektric énekesnője, mely fennállásának öt évében a hazai zenei világ egyik meghatározó és ismert szereplőjévé vált. Rengeteg budapesti, vidéki és külföldi (London, Párizs, Stuttgart, Bécs, Prága, Pozsony, Ljubljana,  stb.) klub, fesztivál és rendezvény résztvevőjeként. A zenekar számos alkalommal olyan nemzetközileg elismert művész és zenekar előzenekaraként lépett színpadra, mint Eric Truffaz vagy Nicola Conte. 2007-ben kiadott egy maxi és egy nagylemezt (Famous, Ladal), 2009-ben egy új nagylemezt (Trick). Emellett több külföldi turnét is maga mögött tudhat. Néhány száma pedig jó ideig több hazai rádió játszási listájának előkelő helyén állt.

 

Első saját zenekara, a Just In Time két évig volt jelen a hazai jazz életben és adott koncerteket klubokban és fesztiválokon, többek közt a Jazztergom fesztivál, a Sziget Fesztivál, a Columbus Jazzklub és az A38 színpadán – itt pl. a blues legenda, Roben Ford előzenekaraként.

 

Fábián Juli jelenleg két állandó formáció tagja. Saját zenekarát, a Fábián Juli Jazz Riff-et 2007. nyarán alapította. Az együttes első nyilvános koncertjén a világhírű szaxofonos, Kenny Garrett előzenekaraként játszott a Jazztergom fesztivál színpadán. A zenekar tagjai: Fábián Julianna – ének, Sárik Péter – zongora , Csejtey Ákos – szaxofon, Papesch Péter – basszusgitár, Fodo (Ifj. Födö Sándor) – dob. A jazz Riff első lemeze, a Honey and Chili 2009. telén látott napvilágot, és számos kiemelkedő kritikát kapott mind a szakma (Gramofon, Zenész Magazin), mind a közönség részéről. Az albumot a zenekar 2010-ben a Művészetek Palotájában is bemutatta. Ezt követően ’Az év hazai jazz albuma’ kategóriában Fonogram díjra jelölték. Mindemellett 2010-ben a lemez 5 szerzeménye 7 helyezést szerzett a legrangosabb dalszerző verseny: a UK Songwriting Competition ’Jazz’ és ’Pop’ kategóriájában.


Az énekesnő másik formációja a Fábián Juli – Sárik Péter duó, mellyel jazz és pop szerzeményeket játszanak kötetlen, improvizatív, gyakran formai kereteket sem tisztelő módon. A duó a hazai és a külfödli klubok rendszeres és kedvelt fellépője, emellett 2011. tavaszára meghívást kapott az USA-ba egy kéthetes koncertkörútra és élő lemezfelvételre – az így elkészülő albumot egy amerikai lemezkiadó, a Blueport fogja kiadni és terjeszteni.


Mindezek mellett Fábián Juli rendszeres vendége a Gyárfás István Triónak, a Talamba Ütőzenekarnak, a Coolmen Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekarával, Szakcsi-Lakatos Bélával,  a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, emellett több improvizatív produkcióval és dj-vel live act-eken. Számos stúdiómunkája mellett továbbá évekig szerzője volt az EMI jazz újságjának, a Hangjegyzetnek, 2005-2007. között az Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola jazz énektanára volt, 2008-2009. között pedig a Kodolányi János Főskola Művészeti Tanszékének énektanára. Tovább részt vett a világhírű amerikai jazz énekes, Kevin Mahogany „magán” mesterkurzusán, melyet az énekes díjmentesen és kizárólag a fiatal énekesnőnek tartott. Emellett 2011. tavaszán felkérték, hogy legyen az egyik legnívósabb A38 által szervezett zenei tehetségkutató verseny, a Talentométer ’Jazz’ kategóriájának zsűrijének elnöke.


Fábián Juli két ízben, 2007. és 2008. nyarán is a világhírű Montreux-i Jazz Fesztivál Shure jazz énekversenyének döntőjébe jutott, melyen az egész világról érkező, 8 legjobbnak ítélt és meghívott énekes közt tehette mérlegre tudását.
2011-ben elnyerte az évente három kiemelkedően tehetséges fiatal jazz zenésznek odaítélhető Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat.


Szólóalbuma 2009. telén jelent meg ’Honey & Chili’ címmel, melyen a dalok és a szövegek döntő része saját szerzemény. A lemezt 2010.-ben Fonogram Díjra jelölték „Az év hazai jazz lemeze” kategóriában. Vendégként hallható a Gyárfás István Trió és Deseő Csaba közös albumán (Tale, 2003.), az Erik Sumo Band lemezén (My rocky mountain, 2005.), a 2006. telén megjelent Gyárfás István Trió lemezen (Old Amsterdam 2006.), a Talamba Ütőzenekar albumán (Bábel, 2009.), valamint a Barabás Lőrinc Eklekric kislemezén (Famous, 2007.) és nagylemezein (Ladal 2007., Trick 2009.). Számos művész volt nagy hatással a zenéhez való viszonyára és munkásságára, a jazz énekesek közül a legfontosabbak: Ella Fitzgerald, Sarah Vaughn, Bobby McFerrin, Dianne Reeves, Tuck and Patti, Elaine Elias és Kurt Elling.

A kiállítást összeállította: Kiss Tamás

Segítettek még: Békefi Zsuzsa, Németh Gabriella

 
           Kapcsolat      -      Impresszum      -      Lovassy László Gimnázium