2010. december 9. (csütörtök) 17 óra

Vonderviszt Ferenc

VONDERVISZT FERENC

Mit remélhetünk a nanotechnológiától?

Vonderviszt Ferenc speciális matematika tagozatos diákként, 1976-ban érettségizett a Lovassy László Gimnáziumban. 1982-ben végzett az ELTE TTK biofizikus szakán. A biológia tudomány kandidátusa, MTA doktor, habilitált doktor (biológia, ELTE).

Összesen több mint hat évet töltött vendégkutatóként Japánban. 1992 óta dolgozik a Pannon Egyetemen, ahol létrehozta a Bio-Nanorendszerek Laboratóriumot, megteremtve ezzel a fehérje alapú nanotechnológiai kutatások helyi feltételeit. Jelenleg a Műszaki Informatikai Kar Nanotechnológia Tanszékének egyetemi tanára, a Molekuláris- és Nanotechnológiák Doktori Iskola vezetője, és az MTA Veszprémi Területi Bizottságának alelnöke.

1992-ben Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült. 1999-ben a Veszprémi Akadémiai Bizottság az „Év kutatója” címmel tüntette ki. 2005-ben elnyerte Veszprém város „Pro Urbe” díját.

 

Előadásának kivonata:

Általános értelemben a 100 nm alatti mérettartományban működő technológiákat hívjuk nanotechnológiának. De valójában nem a parányi méretek jelentik az igazi újdonságot a nanotechnológiában. Ebben a mérettartományban lehetővé válik egy a korábbiaktól gyökeresen eltérő, újfajta megközelítés: az atomokból és molekulákból történő irányított építkezés, ami az anyag tulajdonságainak eddigieknél sokkal precízebb befolyásolását teszi lehetővé. Mindez várhatóan olyan technológiai áttöréshez vezet, ami a gazdaság minden területét átformálja majd.

Jövőbeni életünkre várhatóan legnagyobb hatással a nanotechnológia gyógyászati alkalmazása lesz. Az élő szervezetek alulról építkező, molekuláris nanotechnológiát használó rendszerek, éppen ezért a hatékony gyógyítás elképzelhetetlen a molekuláris szintű, célzott beavatkozás képessége nélkül.
Az előadás egyik kiemelt célja annak bemutatása, hogy a nanotechnológia alkalmazásától milyen forradalmi változások várhatók a betegségek megelőzésében, diagnosztizálásában és gyógyításában.

Az előadáshelyszín helyes kiválasztása érdekében, ha részt kíván venni a rendezvényen, akkor kérjük regisztráljon.

Regisztráció az előadásra...

 
           Kapcsolat      -      Impresszum      -      Lovassy László Gimnázium